Animék

1482708603

Taimadou Gakuen 35 Shiken Shoutai


12.rèszes

Amikor a kardokat a varázslat váltotta fel a harcászatban, most a lőfegyverek élik az aranykorukat, és a mágusokra nincs többé szükség. Kusanagi Takeru, az AntiMágia Akadémia növendéke a társaival együtt katonai jellegű kiképzésen vesz részt, hogy Eretnek Inkvizítor váljon belőle és eredményesen tudjon fellépni a mágusok jelentette fenyegetéssel szemben. Takeru azonban egyáltalán nem ért a lőfegyverekhez, így kénytelen kardot használni a harcban. Emiatt hamarosan áthelyezik a haszontalan diákok számára alakított 35. Teszt Szakaszba, de meglepő módon nem ő lesz az alakulat egyedüli új tagja. Valami oknál fogva Ohtori Ouka, aki mesterlövészi tehetsége miatt már tanulóként is részt vehet a mágusvadászatokon, szintén csatlakozik a szakaszhoz.
1482486441

 Shisha no Teikoku


1.részes 125.perces
Ez a holtak meséje

John Watson ellopva barátja holttestét illegálisan feltámasztotta őt.
Történetünk ott kezdődik el igazán, mikor John lebukik és ezt kihasználva egy M nevű férfi beszervezi és elküldi Brit Indiába, ahol a polgárháborús technológiát kell tanulmányozza, de valóban csak ennyi volna a feladata? A valódi küldetése, amire szíve is vágyik, az Frankestein rég elveszett jegyzeteinek felkutatása, és az Első feltámasztása.
Aztán vannak itt még orosz halottak – akiket úgy alakítottak ki, hogy a testükben lévő zsírt glicerinként használva felrobbanjanak–, akik főszereplőnk útját állják és megtámadják. Federick Burnaby siet a segítségére, akivel végül sikerül lerázniuk üldözőiket.
Mi fog történni ezután? Hova vezet, hogy lassan több lesz az élőholt, mint az élő? Valóban létrejön a Holtak Birodalma?

Akinek felkeltette az érdeklődését, az bátran vágjon bele.
A mű érdekes témát feszeget. Ha a halál már nincs az utunkban, még ha a 'lelkünk' nélkül is térünk vissza, visszatérnénk? Mit jelent az élet halál nélkül? Lélek nélkül? Mi lesz az emberrel, ha az egyiket elveszti, ám mégis tovább él?


A műben olyan nevek bukkannak fel, mint: Frankestein, John Watson, Friday, Federick Burnaby, Ulysses, Walsingham, Alexei Fyodorovich Karamazov, Mycroft Holmes, illetve még jó sok híres személy. Némelyikük csak említésként szerepel, sokukat be is mutatnak, illetve egyes nevek utalások is lehetnek ( mint például Friday).

1482597101

Un-Go


11.részes

A történet a jövő, háború által romba döntött Japánjában játszódik. A hadakozás ugyan véget ért, a különböző szervezetek, az aktuális hatalom, a világ többi része között azonban a felszín alatt még mindig forronganak az indulatok. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az emberi természet számára a felelősök felkutatása, kikiáltása (bizonyítva, avagy sem) elsődleges prioritású. Ebben a Japánban követjük nyomon Yūki Shinjūrō, a "Vesztes Detektív" harcát az igazságért, ott, ahol ez a legveszélyesebb fegyver. A fiatalember múltjáról ugyan keveset tudunk meg, de az hamar egyértelművé válik, olyan ismeretek tudója, amit a jelenlegi hatalom mindenképpen megpróbál elrejteni a lakosság elől. Mivel az igazság kétélű fegyver, van, mikor az elhallgatása hozza a nagyobb megnyugvást. A bűnesetek másik nagy megoldója, Japán helyreállításában vezető szerepet betöltő, a vezetés emblematikus figurája, Kaishō Rinroku. Informatikai és kommunikációs zseni, az összes létező minisztérium tanácsadója, egyfajta szürke eminenciás. A köztudatban Rinroku egy zseniális problémamegoldó, míg Shinjūrō csak az ő érdemeinek bemocskolója. A színfalak mögött természetesen ez másként játszódik, de ezt minden néző hamar fel fogja fedezni. Shinjūrōnak különleges segítője/főnöke/társa van az igazság felkutatásában. Egy Inga nevű démon, akit a többség embernek vél, illetve két embernek... Inga neve (因果) "sors"-ot, "karmá"-t jelent*. Egy különleges démon, akinek a képessége a szórabírás. Akárkinek tesz fel egy kérdést, annak azt meg kell felelnie. Sajnos egy emberen ez csak egyszer működik, úgyhogy nagy szakértelemmel kell használni, olyan szakértelemmel, amivel Shinjūrō szerencsére fel van ruházva. Míg Rinroku a vezetés teljes pártfogását élvezi, a számukra kedvező igazság kiderítésében/megalkotásában, valamint lánya, Rie is támogatja, addig Shinjūrō és Inga is egy különleges segítővel teszi teljessé csapatát. Az "ő" neve Sasa Kazamori, és nem ember, nem is démon... Mint öntudatra ébredt mesterséges intelligencia, szintén nagy hasznára lesz majd a Vesztes Detektívnek a nyomozásban.
1482596180

Ranpo Kitan: Game of Laplace


11.részes

A történet egy átlagos iskolában kezdődik, ahol az egyik tanár brutális gyilkosság áldozatává válik. Ebbe az ügybe keveredik bele az iskola egyik diákja, Kobayashi és így találkozik egy profi nyomozóval, Akechivel. A fiú érdeklődni kezd Akechi iránt, és annak ellenére, hogy a barátja, Hashiba aggódik érte, önként jelentkezik a nyomozó mellé asszisztensként.
1482674416

Durarara!


24.részes

Itt minden összefügg. Rengeteg szereplő van és mindenkinek különleges és egyéni története van.

A történet elején egy fiú, Ryuugamine Mikado felköltözik a városba, hogy ismét együtt járhasson középiskolába egy régi barátjával, Kida Masaomi-val. A fiúk gyerekkoruk óta ismerik egymást, és a távolság sem jelentett problémát a barátságuknak, az internet segítségével tartották a kapcsolatot. Mikado érkezése első napján rengeteg embert ismer meg Kida barátai és ismerősei közül. A vidékről felköltözött fiút igencsak érdekli a városi élet, főleg az Ikebukuroi bandák, amik igen nagy hírnévre tettek szert, főleg a Dollars nevű szervezet. Arról is rengeteg pletyka kering, hogy sokan tűnnek el a városban és ezeket az eltűnéseket kapcsolatba hozzák a különböző bandákkal. Nem is olyan egyszerű a városi élet, főleg nem akkor, amikor feltűnik egy városi legenda, a "Fej nélküli Motoros".

A fej nélküli lovas lovát motorra cserélte (tényleg!) és érdekes fordulat, hogy a motorosunk egy nő!
1482674407

Karneval


13.részes

A főszereplő egy Nai nevű fiú, aki az erdőben él Karokuval, akiről nem sokat tudunk. Egyszer azonban Karoku nem jön haza, Nai pedig a keresésére indul. Mást nem talál azonban, csak vérfoltokat és egy furcsa karkötőt. Ezután bajba kerül, egy gazdag nő tartja fogva. Szerencséjére találkozik Garekivel, aki gazdag emberek kifosztásából él. Ezután együtt folytatják útjukat. 
A továbbiakban belekeverednek egy vonateltérítésbe, s nem más, mint az ország legerősebb védelmi szervezete, a Cirkusz siet a megmentésükre. Vajon elfogadja a Cirkusz segítséget a két fiú? És miért akar a Cirkusz segíteni nekik? Ha ezekre a kérdésekre választ akarunk kapni, akkor meg kell nézni ezt az izgalmas animét.
1482674401

Bungou Stray Dogs


12.részes

A főszereplőt, név szerint Nakajima Atsushit kitették az árvaházból, így étlen-szomjan járja az utcákat. Az éhhalál kínozza. A folyóparton állva észrevesz egy férfit, aki éppen a folyóban fuldoklik, és úgy dönt, megmenti. A férfi nem más, mint Dazai Osamu. Róla és partneréről, Kunikida Doppóról kiderül, hogy egy különleges csoport, a Fegyveres Nyomozóiroda tagjai. Természetfeletti képességekkel rendelkeznek, és olyan ügyeket oldanak meg, amelyek túl veszélyesek lennének a rendőrség számára. Éppen egy veszélyes tigrist követnek nyomon, ami az idő tájt bukkant fel a környéken, amikor Atsushi megérkezett a városba. A tigris és Atsushi vélhetőleg kapcsolatban állnak egymással, és miután az ügy megoldódik, egyértelművé válik, hogy Atsushi és az Iroda jövője idővel egybeforr majd.

Miután kiderül, miféle tigrist üldöz az Iroda, és bepillantást nyerünk a főszereplő szenvedésekkel teli gyerekkorába is, figyelemmel kísérhetjük Atsushi karakterfejlődését az egyre komolyodó fenyegetések közepette – ugyanis kiderül, hogy valaki vagy valakik hétmilliárd jenes vérdíjat tűztek ki Atsushi fejére, ami miatt a városi maffiaszervezet a fiú nyomában van.
1482487418

Black rock shooter


8.részes

Ha a valóság egybeforr az álomvilággal, vajon ki és mi szabhat neki határt? Vagy ez a kézzel foghatatlan világ oly erős és oly hatalmas, hogy végleg elmossa a határt álom és valóság között? 

★ Történet

Kuroi Mato most kezdi el gimnáziumi éveit - ami valljuk be, mindenki életében egy izgalommal teli pillanat, hiszen új emberekkel és új élményekkel gazdagodhatunk. Mato sincs ezzel másképp. Azonban ő mondhatni viszonylag könnyű helyzetben van, hiszen egy régi barátja, akivel már óvodás kora óta együtt van, szintén ebbe a suliba iratkozik. A lányt Koutari Yuu-nak hívják. S amellett, hogy egy suliba iratkoznak Matóval, még a klub - ahová járnak - is ugyanaz, ugyanis mindketten a kosárlabda klubba jelentkeznek. 

- 1 - - 2 - - 3 - - 4 - - 5 - - 6 - - 7 - - 8 -